olasz meló
az elmúlt hetekben, hónapokban elég sok minden történt, és bár ezek többsége meglehetősen pozitív, egyszerűen képtelen voltam anélkül írni róla, hogy előtte ne gondolkodtam volna róla nagyon de nagyon sokáig.
kezdem a könnyebbel: van melóm. Ha valaki tudni szeretné, mennyire örülök ennek, az írja be az alábbi szöveget a google fordítóba, állítsa a forrásnyelvet olaszra és nyomja meg a meghallgatás gombot:
jee-jee! jejejejeeeeeeeeeeeeeeejeje jejejeeee jeee-jej-jeje-je. jeje.
Bár a melót (azt a közvélekedést alátámasztva, miszerint más úton szinte impossibru melót találni ma Magyarországon) ismerős útján kaptam, nem érzem magam beprotezsálva, annál is inkább, mert a cég rendkívül kicsi, pont annyira, hogy az én alkalmazásommal a foglalkoztatottak számát 33,3333%-kal növelték, tehát négyen vagyunk most, ami önmagában is teljességgel ellehetetleníti azt, hogy egy inkompetens ember bénázása huzamosabb ideig rejtve maradjon.
A cég amúgy jó. Kézzelfogható értéket állít elő kiváló minőségben, és mivel kevesen vagyunk, jobban érezhető, hogy egy hajóban evezünk, így senki nem lazsál, mindenki dolgozik a munkaideje egészen japános százalékában, semmi fészbúk, semmi lógás vagy órákig tartó ebédszünet. Egyelőre mindent csinálok, amire más nem ér rá, műszaki karbantartási jegyzőkönyveket fordítok (ahhoz képest, hogy kurvára nem értek hozzá, meglepően könnyen ledaráltam és átment a lektoráláson is), 6000 éve nem rendezett dokumentációkat teszek kezelhetővé, tervezek névjegykártyát meg kiadványokat (majd), szóval elég komplex, mindenből, amit szeretek, van benne egy kicsi. Mindig ilyet szerettem volna. Ráadásul a cég olasz.
a főnököm tipikus olasz (bár beszél magyarul is), talán kézenfekvő lenne őt ezentúl Ugo Bossnak emlegetni. Szóval a főnök Ugo Boss, a felesége Ugo Bossné, meg van mégegy kolléga, akinek még nem találtam ki semmi frappáns nevet. Kedvelem őket mind.
Olaszokkal dolgozni jó, már csak azért is, mert igényt tartanak a jó kávéra. Az egyik előző majdnem melóhelyemen kapszulás nespresso kávéfőző lett volna, ami miatt fájt is egy kicsit a szívem, egészen mostanáig, mert itt is van ilyen kávégép, csak Lavazza. Az olaszok egy részének a kávé a Lavazzánál kezdődik (a másiknak a Segafredónál), és nem mondanak le róla. Szóval ezt isszuk mind, és nem tescós instantot, ami mindenképp pozitív, mert magam is háklis vagyok a kávé minőségére, bár leginkább a Davidoff vonalon közelítem meg a témát, de ez most mindegy is.
Ugo Boss tehát tipikus digó. Magas, kreol, fekete göndör fürtökkel és sötétbarna szemekkel, pocakos, és ahogy egy igazi férfihoz illik, inget hord, munkához feltűrt ujjal. Egyik nap egyedül ültem az irodában, mikor Ugo Boss az el nem nevezett kollégával visszatért egy helyszínről, iszonyat feldúltan, és magyarul káromkodott.
Van abban valami édesen komikus, ha egy nem magyar ember magyarul káromkodik, főleg ha az illető olasz, mert az olasz nyelv lényege (szerintem) az, hogy szívből kell beszélni. Ha kérsz egy kiflit a közértben, azt is teljes szívből, átéléssel, a levegő összes arcüregben történő megrezegtetésével kell mondani, és aki olasz, az utána minden más nyelven így beszél.
Szóval képzeljük el Ugo Bosst, ahogy teljes átéléssel a következőt mondja az ügyfélre:
Ázégy íd'lyótá! Teljessen (h)úje! Minek kellett ázt á SZÁRT* beépíteni!
*rövid á-val
Még mondta tovább is, de azt már nem hallgattam meg, mert éreztem, hogy nagyon csúnya lenne a második munkanapon hangosan röhögni a főnök tajtékzásán, így inkább minden maradék komolyságot magamra erőltetve kimentem a mosdóba, mintha egyszerűen csak nem bírnám az ilyen beszédet. Az ajtón kifordulva már röhögtem.
Néhány perc múlva, mikor kikönnyeztem magam és ellazítottam a vigyorgásra húzódó arcizmaimat, kihallgatóztam, hogy elmúlt-e már a veszély, aztán visszatértem. Ugo Boss pedig bocsánatot kért a durva jelenetért. Pedig ha tudná... Bezzeg ő kedvesen vihog, mikor majdnem lerántom a telefonkészüléket a zsinórjánál fogva, meg mikor kiejtem a kezemből a kávékapszulát és még a levegőben elkapom.
Szóval imádom eddig a melóhelyemet, és remélem, ez így is marad. Még korán felkelni is kifejezetten üdítő, ha az embernek van mit csinálnia.
majd mesélek még remek dolgokat, de most talán elég ennyi.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
#313
soha nem kaptam még semmilyen blogdíjat, és már kezdtem azt hinni, hogy valami baj van velem, mire megkaptam a megtisztelő ukrán medve díjat isolde jóvoltából. Köszönöm szépen!
Mivel a felirat állítólag azt jelenti, hogy ez egy mosolyra fakasztó blog, ezért a három dolog, amit leírok, az is vicces és igazságos lesz, legalábbis remélem.
először is: egyszer a következő beírást kaptam az ellenőrzőmbe:
"fánk* a folyosón visítozott, mint egy ....disznó.... vagy mint egy ....páviánhorda... ."
igazából kipontozva kaptam meg az intőt, csak kitöltöttem, gondoltam, ennek ez a módja. Amúgy a történet úgy zajlott le, hogy szünetben odajött hozzám az én állat cimborám, és azt mondta, hogy én olyan jól tudok visítani, visítsak már az angoltanárok szobája előtt, mert bent van egy tanárnő, akit nem kedveltünk, annak ellenére, hogy minket soha nem tanított. A párhuzamos cimbiosztályt igen, ők óra előtti hagymazabálással próbálták szabotálni az órákat, több-kevesebb sikerrel... Szóval ezt a tanárnőt kellett megörvendeztetni, aki azon volt a legjobban felháborodva, hogy mennyire örülök, hogy intőt kapok. Az osztályfőnök annyira nem volt büszke rám, hogy most ilyen hülyeséget kell beírnia az ellenőrzőmbe, én viszont nem győztem ötleteket adni neki. A végeredmény meg olyasmi lett, amit még anyukám sem vett komolyan.
A második: én is nagyon szeretek tévéműsorokat trollkodni, amit apukámmal lehetett nagyon jól, amíg még otthon laktam. A kedvencünk az volt, hogy a Dr House elején megtippeltük, mi lesz a betegség, és amikor tényleg az lett (egyszer eltaláltam a neuroszifiliszt, apám meg a lupuszt), vagy akár csak szóba került az, amit mondtunk, az mindig nagy mulatság volt. Hasonló lelkesedéssel mondtuk minden néger (szerintem ez sokkal szebb szó mint a fekete, úgyhogy ezt használom, és nem vagyok hajlandó kirekesztőnek érezni magam miatta) férfira, hogy jé, ez a Foreman, még akkor is, ha igazából mondjuk Jimi Hendrix volt az, és volt még jó pár karakter Jamie Olivertől a Berényi Mikiig, akit minden filmben felfedezni véltünk. A dolog egyetlen célja egyébként az volt, hogy elrontsuk a romantikus, felemelő vagy éppen katartikus pillanatokat, amiken amúgy jellemzően elbőgöm magam. Persze apám sok mindenben benne van, mikor állatkodásról van szó, előfordult például, hogy órákon keresztül azt játszottuk, hogy ki kellett találnia egy termék vonalkódját, de olyan is volt már, hogy felcsaptam a francia kisszótárt, és közöltem, hogy találja ki, hogy van franciául, hogy olló. Ez úgy húsz percébe került. Szerintem ezt az egy szót azóta is tudja franciául.
és végül a harmadik: vannak dolgok, amiket azért csinálok, mert semmi értelmük nincs, és épp ezért okoznak örömet is. Az újságokból kivágott (előhűtött) halas képek, amiket szenvedélyesen gyűjtök, például ilyenek. Meg az egyenként lopott evőeszközök. Ebben kivételesen Mr Hádész is partner, mert roppant szórakoztató így szert tenni a családi étkészletre, sőt, igazából bonyolult pontszámítási táblázat alapján (amit szívesen publikálok, ha igény mutatkozik rá) díjazzuk az eredményességet is. Épp most vettem át a vezetést egy rendkívül átlagos menzáról lopott igen ritka halvillával. Császárnő vagyok.
hát ennyi volt az ukrán medvés díj, és küldöm mondjuk Samtelennek, Makkancsnak, Miának, és mindenkinek, aki szereti.
*nyilván a rendes nevem állt ott, de ez most mindegy.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
joy of disillusion (is everything)
Már kezdtem azt hinni, hogy a szatír olyan mint a mikulás, az egyszarvú meg a mumus, hogy mindenki ijesztgeti vele a másik embert, de igazából nem is létezik, erre tessék, a minap pont szembejött egy példány az utcán. Azért kíváncsi lennék, mi játszódik le az illető fejében, mikor lehúzza a sliccét, előveszi a hentest és úgy utazik a villamoson meg közlekedik az utcán. Bár ha jobban meggondolom, inkább talán mégsem.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
vers mindenkinek
ma gyönyörű szapphói szerelmes verseket váltottunk egymással Ishler barátnőmmel. Telefonon beszéltünk, közben küldtem neki mailben egy linket, és hozzátettem, hogy most nem írok hozzá szerelmes levelet. Persze sérelmezte, ebből pedig egy (számunkra) roppant szórakoztató versciklus született kb. fél óra leforgása alatt. Az egészet most nem idézném, de amire a legbüszkébb vagyok, azt muszáj:
szeretlek elölrűl, szeretlek hátulról,
megrészegül az én lelkem a mámortól.
Ámortól szívembe repült ezer nyíl,
s combom előtted bármikor kinyíl.
Nem vágyom, csak arra, hogy magányom múljon,
s hogy tested izzadtan testemre boruljon.
Kujon vagy, tudom, de mit tehetnék én?
közelséged számomra minden kinccsel felér.
mé' nem lettem költő rovatunk újabb darabját olvashatták.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
egy a-kosaras naplója
kezdeném azzal, hogy gyűlölöm a melltartókat, ma mégis a fél tetves szülővárost bejártam, hogy találjak egyet.
Mikor gimnazista voltam, nagyon szerettem volna egyet, mert már mindenkinek volt, de én csak szalagavató előtt szereztem be az első kettőt. Nagyon örültem nekik, de aztán hamar rájöttem, hogy ez nekem nem való mulatság, aminek két oka van: az egyik, hogy nincs mit tartson, a másik pedig, hogy azt legalább nem kell tartani. Ettől függetlenül nekem nem volt ezzel bajom, a regényekben, amiket olvastam, azokban is az összes női szereplőnek kicsi és formás melle volt, nekem is, és én ezzel mindig elégedett voltam.
Miután Mr H elszakította az utolsó melltartómat, nem is vettem újat. Örültem, hogy végre nem egy féltékeny kis szarházival vagyok együtt, aki ragaszkodik ahhoz, hogy melltartót hordjak, nehogy mások is meglássák, hogy nincs szükségem rá. Azóta boldog melltartó-nélküliségben éltem, csak most, hogy ismét próbálok a munkaerőpiac felé orientálódni, most érzem, hogy a fehér blúz alá bizony kell majd valami, ha már nem kell feltétlenül fölé vennem valamit, hogy ne fagyjak szét. Mr H a push-upot javasolta, gondoltam, miért is ne, olyan úgy 5-6 éve volt rajtam utoljára.
Na, gondoltam, pestiesen szólva, hogy bemegyek a plázába oszt' jóidő. A legnagyobb fehérnemű boltban meg is kérdeztem egy eladót, hogy hogy is van ez a kosárméretekkel, mire mondták, hogy ők csak B-set árulnak, de vegyem föl – és itt a kezembe nyomott vagy öt olyan izét – ezt. Naná, hogy mind nagy volt. Éreztem, hogy kell egy olyan bolt, ahol van kosárméret is, és ott fel is vettem minden melltartót, ami nem 20000 (húszezer, igen, annyi) forintba került, de még az A-kosarasba is belefért volna rajtam kívül a Havanna-utcai lakótelep is. Mondtam is nekik, hogy bőgni fogok, de aztán mégsem.
kábé mindenhol voltam, ahol fehérneműt árultak, de semmi. Végül aztán régi Corvin-áruház hatalmas, kínai választékában felpróbáltam mégegyszer annyi cuccot, mint addig együttvéve, csipkéset és egyszerűt, különböző fazonokat, órákat szöszölve, még a gyerekpróbafülkében is jártam, és sikerült találnom egyet, ami nem áll el sehol és még kényelmes is, az egyetlen problémám vele, hogy több benne a szivacs, mint az ország nettó éves árbevétele. De komolyan. Kimostam, és úgy maradt fenn a vízen, hogy szerintem ha az van rajtam, még egy betoncsizmával is röhögve úsznék ki a vízből. Ez már nem is fehérnemű, bazmeg, ez PROTÉZIS!
Igazából utálom az ilyet. Nem szeretem a kicsit szivacsos melltartókat sem, a szivacsos fürdőruhát sem, herótom van tőle, csak hát tényleg nem születtem termékenység-istennőnek, dinnyeföld sem jutott, és én is hallottam már azt a kifejezést, hogy mellbedobással győzni. Nem mondom, hogy nem egyeznék ki vele, ha adna az ég egy-két kosárméretet pluszba, de egy B-s mérettel is bőven kiegyeznék, akkor talán találnék magamra kosztümöt is, mert már azt is nagy mellekre szabják. De leginkább azt szeretném, hogy soha az életben többet ne kelljen ilyesmiben bohóckodnom, és azt hiszem, ha eljutok odáig, majd veszek inkább egy szép, vékony, csipkés darabot, hogy jól érezzem magam, de azt sem fogom hordani, csak ünnepnapokon.
igen, persze senki nem kényszertett, és erkölcsi tanulság sincs, hiszti viszont van, kettő is.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
the beautiful people
Azt mondják, a szépségért meg kell szenvedni, holott az szerintem mindenkiben ott van.
A hiúság viszont az más. Azért kell megszenvedni, nem a szépségért, de nem elég megszenvedni érte, ahhoz elszántnak kell lenni, hülyének, kötöznivaló balfasznak kell lenni, meg kell alázkodni, kurva csatokkal a fejedben kell mutatkozni a pasid előtt*, és mazochista állatnak is kell lenni, mikor úgy kell aludni, a kurva csatokkal, amiket a kezed leszáradását kockáztatva erőszakoltál a fejedbe, és igen, mindig kell lenni egy B-tervnek, arra az esetre, ha valami nem jön össze, és a tükörbe nézve a végeredmény láttán csak harsány, térdcsapkodással egybekötött röhögésre vagy képes, mert igen, ez is bármikor előfordulhat.
Ilyenkor eszembe jut, mennyivel egyszerűbb lehet a férfiaknak, náluk a szépségápolás kimerül a borotválkozásban, és ha borostásak, az is szexi. De mennyivel jobb már nőnek lenni, és a smink, a haj, a ruhák, a körmök és minden egyéb lófasz mellett még borotválkozni is. De komolyan, én úgy szeretek ezzel bíbelődni, csak mindig van egy pont, mikor olyan balfaszságnak tűnik az egész. Nem csoda, hogy a hét főbűn közt is számon van tartva.
* szeretek nagy szavakat használni, mint a megalázkodás, holott szó sincs róla, és nem mintha Mr Hádészt a legcsekélyebb mértékben is érdekelné, milyen a hajam alvás közben. És amúgy igen, itt ülök felcsavart hajjal, tele csatokkal, bal kezemben egy vaníliás elektromos cigivel, fülemben Manson bácsi Érszorító című dalával (és lám, a klipben egy kicsit ő is borotválkozik), egy újabb epizóddal a készülő regényemhez, és, szóval, heló.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
kurvaélet kurvaországban
jelentkezek egy állásra és akkor visszajön ez a fasza kis ajánlat:
"Sajnos az állás betelt! Viszont ha párkapcsolatban élsz ne olvasd tovább hanem töröld ki! Lenne kedved ismerkedni? Mert ha taliznánk és szimpik lennénk egymásnak akkor rengeteg pénzzel támogatnálak! Havi 240 ezer és azonnal! Szabadidőpartnert keresek ( sex ). Írj ha rendben! 38 éves vállalkozó vagyok."
hát bazdmeg, mondanám most, de az ízléstelen lenne.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
hey girl,
na jó, nem.
Végre voltam egy próbamunkán. Nagy szükségem van egy melóra, ez pedig közel van és tulajdonképp kúl, kapszulás kávéfőzővel egy ordenáré giccses irodaházban, az egyetlen probléma vele, hogy egyáltalán nem az én világom, szóval a minden mindegy típusú nyugalommal várom a döntést. Hogy mennyire nem nekem való a dolog stílusa, azt a következő ábrával (amely a potenciális leendő kollégáimat ábrázolja) tudom szemléltetni:
Magyarázatképp: az egyik túl magas kockának, de a többi kocka, és az egyiknek azért rajzoltam bárgyú vigyort, mert láttam rajt', hogy ki akar majd velem kezdeni, amint nem lesz a fülén a telefon, én pedig elszabadulok az excel tábláktól. Ez ugyan most nem történt meg, de mire hazaértem, már ismerősnek jelölt (arra sem emlékszem, hogy bemutatkozott volna, de mindegy), és jött az üzenet, hogy ő már érezte, hogy én más vagyok mint a többiek, meg hogy mennyire bejön neki, hogy én egy ilyen kis művészke vagyok.
Alapvetően nem szoktam az engem ért csajozós szövegekkel foglalkozni, de ez a kis művészke dolog olyan tetves rohadt buta szöveg, amit annyira utálok, mint a cicát és egyéb állatokat (már megszólításként használva), mégis mindig akad, aki megengedi magának ezeket a tetves rohadt buta szövegeket, olyan körítésben, hogy ennyi erővel már azt is mondhatná, hogy feltesz a teakonyha pultjára és. Nyilván el fogom küldeni a szofisztikált picsába, mert ha mégis kollégám lesz, az ilyesmi halmozottan elfogadhatatlan, csak gondoltam, hadd várjon.
Nem mintha nem lehetne nekem örömet okozni egy kedves beszólással (amik közül Cunci bácsi nyamija a kedvencem forevör, de ismeretlenben talán lelövöldöztem volna), és mostanában, amióta rájöttem, hogy a pin-up stílus menő, és a reggeli facebookozás-blogolás helyett jobb a vállig érő rézvörös hajamat belőni a régi idők divatja szerint a hozzá tartozó sminkkel, mert azóta valahogy elég, ha kiteszem a lábam itthonról, mindig van valaki, aki bepróbálkozik, ami bevallom nőiesen, nagyon jól esik. De a beszélgetéskezdeményezésre jobb a neked olyan kisugárzásod van, mint aki sportol és rendkívül intellektuális, megmosolyogtatásra pedig az olyan szép vagy mint egy porcelánbaba, aki esküvőre megy. Az ilyen még akkor is felkerül egy nő büszkeségfalára, ha a dolognak nyilvánvalóan nem lehet folytatása, a kis művészke viszont a szemétledobóban végzi. Csak szólok.
Ennyit a rekamié csajozós tanácsairól, és további jó párzási időszakot mindenkinek!
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
képzelt lófasz
megvan.
:(
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
long(s)potting
és akkor most sport! (meg bútorhoroszkóp, és még comingout is)
Nagyon rákaptam az utóbbi időben a snookerre. Múlt vasárnap, mikor a German Masters döntője volt, Mr. Hádész kedvesen felébresztett és megkérdezte, hogy én kit tartok esélyesnek. Hát, mondom (a kócos reggeli fejemmel, még félig a visszaalvás gondolatával játszva), hogy ma Pelenkázóasztal-Körfőrész nap van, akkor pedig a hallatlanul jó formában játszó, több magasan kvalifikált játékost nullra verő, de amúgy Hokedli Maguire és a rég semmit nem villantó világklasszis és közönségkedvenc, a Pelenkázóasztal Ronnie O'Sullivan közül egyértelmű, hogy Ronnie O'Sullivan.
(Bár nem ő a legnagyobb favoritom, hanem a (hozzám hasonlóan) Rekamié Judd Trump, az nyilvánvaló volt, hogy neki nem terem sok babér a hó eleji szagömlésben*, ahogy kiesett a Samtelen (hozzá hasonlóan) Zsúrkocsi kedvence is, a világelső Mark Selby. Pedig reménykedtünk, hogy végre játszanak egymás mellett, és akkor igazi fanatikus rajongókhoz méltatlanul meghonosítjuk Magyarországon a snooker-huliganizmust. Közben amúgy rájöttem, hogy lehetett volna Kurucz Lászlóra (a kommentátor) ivást rendezni, annyiszor mondja azt, hogy úgymond. Na majd legközelebb.)
Szóval visszatérve az eredeti gondolatmenetre, Mr. Hádész nézett rám, hogy miért a BÚTORHOROSZKÓP alapján akarom eldönteni, hogy ki fog nyerni, de én ragaszkodtam hozzá. Ő még majdnem fogadott is valamely online fogadóiroda oldalán épp ellenkezőleg, mint ahogy én mondtam, de aztán lekéste. Persze az amúgy két felvonásos, 19 frame-esre tervezett meccs jó részét nem is közvetítették, én először az élő eredményjelző oldalra tapadva szurkoltam (egy percenként rakták fel, hogy kinek hány pontja van), aztán kerestem egy live stream oldalt, és láttam ám, hogy csúnya lemaradással küzd az én jelöltem. Mr. Hádész káromkodott is, hogy lecsúszott a fogadásról, de én mondtam neki, hogy fog még ennek örülni is. És valóban, a végén csak győzött a Pelenkázóasztal, mivel neki pörgött a Körfűrész. (Mellesleg nagyon nagy meccs volt, a végére hisztérikusan felizgatott állapotba kerültem.)
És hogy mennyire nem véletlen, azt bizonyítja, hogy nem a bútorhory alapján választottam ki a kedvenceimet, mégis, aki szimpi volt, annak a bútorjegye is szimpi, aki nem, annak nem. Ezért azt hiszem, a közelgő Welsh Openre előre készítek egy esélylatolgató tanulmányt.
Amúgy gondolkodtam azon is, hogy snooker-bírónak kéne elmenni, mert jó lehet ott állni fehér kesztyűben és számolni a pontokat meg visszarakosgatni a golyókat, esetleg megállapítani a "touching balls" tényállást, aztán rájöttem: nem lennék rá alkalmas. Mert ha valami csinos fickó ráhajolna az asztalra, még a végén bemondanék egy touching ballst. És cselekednék. Na jó, talán kibírnám.
ennyit a sportról, a bútorhoryról és a comingoutról mára.
*amikor 4 (októberben 5) szagos nap követi egymást a hó elején, másodikától ötödikéig, februárban, áprilisban, májusban, júliusban, augusztusban és októberben.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
Hello Viszkis!
Nahát, eljött ez a nap is, mikor régi nagy idolom, maga a Viszkis Rabló végre megint szabadlábon van.
Én még emlékszem, hogy drukkoltunk neki az osztálytársaimmal, és hogy akkor még elég gyerekcipőben járt a'internet, és én szerettem volna egy Hajrá Viszkis! pólót, de nem is találtam és anyámék nem is engedték. Azt mondták, ha én ülnék bent a bankban, mikor bejön, hogy Kezeket fel, ide a pénzzel!, akkor már mindjárt nem lenne annyira rokonszenves. Erre csak annyit mondtam, hogy ez nem így van, de belül úgy éreztem, ha dolgozó korú, felnőtt nő lennék, és történetesen banki alkalmazott, akkor bizony miniszoknyában, lábujjat villantó tűsarkúban, nejlonharisnyában, kilakkozott (láb)körmökkel, tökéletesen belőtt hajjal és vörösre rúzsozott ajkakkal ülnék minden nap az üvegfal mögött és vágyakozva nézném a bejáratot a műszempilláim mögül, hogy hátha jön ő, a Viszkis Rabló, bankot rabolni mihozzánk, és akkor azt kiálthatom neki: Vigyél magaddal! És, ha élőpajzsként szorít magához menekülés közben, akkor sem tiltakoznék, hanem a fülébe súgnám: Látod, jó páros vagyunk!
Ekkor lehettem vagy 13 éves. Már azért nem gondolom, hogy bankrablófeleségnek a legjobb lenni az egész világon, mert hiába az izgalom meg az adrenalin, mégsem lehet felemelő érzés egész nap azon rettegni, hogy mi van, ha Apát a rendőr lepuffpuff, és abból is kinőttem, hogy a médiából kezdjek rajongani valaki iránt. De akkor, kezdő lázadó kiskamaszként nagyon jó volt, hogy nekünk is van egy nagy rajongótáborral rendelkező bűnözőnk, akire nem hogy haragudni nem tudunk, de még szurkolunk is neki. Sajnáltuk, mikor lecsukták, mert úgy éreztük, valami véget ért, de érdekes volt látni időnként riportokat vele, hogy a börtönben kerámiákat készít, lediplomázik, és készül arra, hogy "kispolgári" életet kezdjen, és érezni, hogy milyen jól van ez így, és újfent azért drukkolni, hogy ez sikerüljön. Bearanyozta a napomat a hír, hogy kiengedték.
Szóval, kedves Attila, üdv újra idekint! Boldog új életet!
(és ma iszom egy Jim Beam-kólát az egészségedre. Vagy kettőt ^^)
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
álom #20
Lehet ám, hogy az új gyógyszer mellékhatása, hogy már megint csak baromságokat tudok álmodni, de úgy néz ki, állandósult a dolog.
Az éjjel pl. Dubaiban nyaraltam (nem, igazából semmi indíttatásom nem lenne odautazni), ami mondjuk jobban hangzik, mint amilyen volt, mert hangulatában igazából Livornóra hasonlított (nem, nem a hajószerencsétlenség miatt, hanem mikor egyszer Pisában (randán néz ki magyarul leírva nem? de.) vesztegeltem 3 hetet a hülye kuzinommal, akkor elnéztünk oda is, elvégre az ember kíváncsi lesz, ha a szálláshelyéül szolgáló városban nem lehet 100 métert menni anélkül, hogy ne látnánk legalább egy Livorno merda! (=szar Livorno) feliratot/pólót/medált/tetoválást/SZIGETELŐSZALAGOT(!), szóval akkor voltam ott is), na szóval nem volt igazán dubai-szerű de mindegy, szóval mentünk a tengerjáró hajón, és romantikusan ebédet rendeltünk a fedélzeten, és én ettem valami halszerűséget NEJLONHARISNYÁBAN FŐTT ZÖLDSÉGEKKEL. (nagyon szép és láthatóan új nejlonharisnya volt amúgy, de előre szóltak, hogy azt vissza kell adni).
(meg a szállodában utána próbáltam eladni egy doboz napi kontaktlencse 90%-át, mert mint kiderült, ott minden dobozban van egy az összes létező dioptriából)
majd egyszer írok arról is, hogy mi van egyébként, de most momentán ezt én sem tudom minden kétséget kizáróan megállapítani, csak csatlakozva a bloggerhölgyek között elterjedt év eleji ordenárésághullámhoz megosztanám, hogy ma az a roppant nőies kérdés jutott eszembe az utcán a közért felé menet, hogy a geci hideg a rosszabb vagy fordítva. szóval igen, valami ilyesmi van.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
álom #19
Ma reggel, miután Mr. Hádész hozott nekem egy kávét (tündérkém) majd sietve távozott, én még nagyon álmos voltam, és gondoltam, alszom még egy cseppecskét, de szerintem még félálomig sem jutottam el, mikor azt álmodtam, hogy madárpók van a lakásban. Ez legfőképp azért kezdett el idegesíteni, mert az ilyeneknek még a FOTÓJÁTÓL IS FÉLEK, nem hogy belegondoljak abba, hogy mi van akkor, ha valami állat az egyik szomszédban pont ilyeneket tart, és az egyik netalán bemászott ide amíg szellőztettünk. Rendőrt hívnék, mentőt, tűzoltót, rovarirtókat, sámánt, vonósnégyest, templomi kórust, papot, jehova tanúját, vízilabda edzőt, illuzionistát, lelki segély vonalat meg a franc tudja még kit, meg a közeli kocsmából idecsődíteném az összes férfiembert, hogy segítsenek rajtam. Legalább.
(nem kell röhögni, inkább gondolj arra, hogy ez bármelyikünkkel megtörténhet)
Szóval azóta frászban vagyok én itt, és bár nem nagy a valószínűsége, hogy a félelmeim beigazolódnak, most elmegyek itthonról és kiteszek csalinak egy fél lágytojást (nem, nem akarok utánaolvasni, hogy mit esznek az ilyenek igazából), és ha haza merek jönni, akkor átnézek minden egyes zugot.
Ezt a bejegyzést amúgy közvetlenül az előző után írom, és azért jelenik meg csak órákkal később, mert jön át a Samtelen, és ő is retteg a pókoktól. Én meg alaptalanul is nagyon félnék este egyedül, amíg Apa biliárdozik.
Bocs, Sam! ^^
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
álom #18
Két egészen remek álmom is volt mostanában, mivel megint nehezen alszom el és végigálmodom az egész éjszakát.
Az egyikben épp hazafelé sétáltam a Hajógyári sziget mellett, amin épp egy, a rendelkezésre álló négyzetcentiméterek mindegyikét kihasználó pláza volt épülőben (úgy nézett ki mint valami hatalmas úszó izé) és látom ám, hogy az út mellett emberek állnak. Oda is mentem megkérdezni, hogy itt mi zajlik, és azt mondták, hogy azért tüntetnek Orbán Viktor ellen, mert az új munka törvénykönyve szerint mindenkinek a főnöke lesz a legközelebbi hozzátartozója. Ezen legfőképp azért háborodtam fel, mert ez azt jelentette volna, hogy nekem munkanélküliként jogilag nincsen családom.
Ha már itt tartunk, ezúton emlékeztetnék mindenkit arra az álmomra, mikor Viktor volt az apám.
Aztán egy másik éjjel partizántársaimmal, Han Solóval és (valószínűleg) Dr. Spockkal akartunk megállítani egy szovjet csatahajót, ezért éjszaka, mikor az _parkolt a nyílt vízen_, akkor odaúsztunk hozzá (bikiniben éjszaka a nyílt tengeren, sounds perfect), és abban a reményben, hogy majd attól lerobbannak, kiszereltük majd eltömítettük a hajó szűrőjét (nem tudom, van-e ilyen), ami méretében és alakjában leginkább egy tőgyre hasonlított. Értitek, a hajó tőgye... Aztán elfelejtettem, hogy mi is a csatahajóról jöttünk-e vagy van saját járgányunk, és ez majdnem mindhármunk életébe került.
Köszönöm a figyelmet, nemsokára újra jelentkezünk.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
#300
mé' nem lettem költő rovatunkban...
egy 2005-ös (árpádkori), szokványosnak mondható email, amelyben kedvesen utasítom vissza (zs-kategóriás) kuzinom HISZTÉRIKUS invitálását az opeth koncertre magam és az (akkor még nyilván nem) kretén exem nevében:
Érdekel az ám hogy veled mi történ
csak idő múlását érzi ám a bőrén.
Az opeth koncertről kérdeztem kedvesen,
s gyönyörű kedvesem azt mondta énnekem:
nekem ugyan nincs kedvem odamenni mert
Az opeth zenéje nálam nem az nyert.
Zsófit azt megnézném, mer ő nálam nyerő,
Gyertek le korábban oszt összefutunk hö!
Kérdésed ezúton is köszönjük szép,
Meg is háláljuk majd valamiképp..
addig is szép napot és jóéjszakát,
Pusszantjuk az aranyos okos Zsófikát!
és mineuktán mostmár egyik illetővel sem beszélek, megvan a jubileumi 300. bejegyzés this is spartaaaaaaaaaa hangulata is.
(ó jee)
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
#299
kicsit csalódott voltam, mikor hosszas lábadozás után végül megint visszatértem a munkaerőpiacra, és láttam ám, hogy a legnépszerűbb női melók manapság a szopós titkárnő, a masszőr kurva és a webkameraelőtt-terpesztőnő, de nem adtam fel. és tegnap találtam is egy olyat, ami szó szerint a fasz másik oldaláról közelíti meg a témát: spermabankba kerestek recepcióst. álmaim állása, komolyan, úgyhogy el is küldtem az önéletrajzomat a gecibe.
csak jöjjön össze, plíz!
(a szövegben használt csőgörénységekért ezúton is elnézést kérek)
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
#298
néha csinálok olyasmit is, aminek értelme van, íme némi ízelítő.
Amúgy nem Lady Gaga pillangós ruhája volt a legnagyobb szívás, hanem a tetoválása, aminek meg kellett keresnem a német szövegét, és Manson bácsi gyűrűi, igen, azok a kurva gyűrűk, bár mindezek kb. rizsszemnyiek lesznek nyomtatásban, de én meg rekamié vagyok.
(ú lállálá)
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
#297
a nap félrehallása, power snooker meccs megtekintése közben:
Niel Robertson FELESÉGET szenvedett
nem is rossz amúgy, elvált férfiakra rendszeresíteni fogom.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
ego
IQ tesztet írni egy dolog. Aki átlagon felüli eredményt ér el, az általában büszke magára. De állítólag az sokkal ritkább, hogy valakinek még az orvosi kartonjára is felvezetik ezt az eredményt.
nekem rajta van. megatrú vagyok.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
#295
a franciadrazsé táplálkozás-élettani értékéről sokat elárul az a tény, hogy bármelyik étkezést ki lehet vele váltani, és ebbe a reggeli kávé is beletartozik. de tényleg, mondom ezt én, mint megrögzött koffeinfüggő.
ez az én értelmezésemben veszélyes tápláléknak minősül.
nagy-szín-pad! nagy-szín-pad!
itt lehet a múltban dagonyázni
Bútorállás-jelentés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2012. május
- 2012. március
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. július
- Az összes »
Legújabb próféciák
- egy a-kosaras naplója, sorica123: Na tessék. Rá kell jöjjek, hogy nem is tudom, milyen... »
- egy a-kosaras naplója, szami: ez a világ a B kosarasokra van szabva...nekem 75 C... »
- egy a-kosaras naplója, A Mesterszakács: hetyke »
- egy a-kosaras naplója, fánk: nincs mese, úgy tűnik, különleges lányok vagyunk :D »
- the beautiful people, samtelen: Jó, de nekünk elég csupán tükörbe nézni ahhoz, hogy egy... »
Legtöbb komment
- #26 (20)
- bölcsészlandia (16)
- #264 (16)
- #108 (13)
- party time (12)
A legjobbak
Kategóriák
Náluk ingyen golfpálya kapható
- bútorhoroszkóp
- agresszív néni
- Fefe nevű bácsi
- Mükgór
- enba
- abdullah
- hopp, egy tőgy!
- freeblog főoldal
- freeblog admin
pajtásjelző
